A türelemről és a jelen pillanatról

Ez a bejegyzés az egyik legnagyobb gyengeségemről szól. A mostani változásom egyik kulcsa. Sokunk feladata lehet ez. Ha visszanézek eddig életemre, egész kisgyermek koromban is ilyen voltam. Mindent rögtön akartam, nem szerettem volna, akartam. Összetett kérdés ez. Mindig rettegtem a bizonytalanságtól, attól, hogy mi lesz majd. Rettegtem a nem létező jövőtől, ami teljességgel megakadályozott a jelen pillanatainak megélésétől. Amint megszereztem amit akartam, elértem a kitűzött célt, csak rövid ideig élveztem, és máris új vágyak, új célok lebegtek a szemem előtt. Olyannyira, hogy volt egy idő amikor azt gondoltam, biztos rövid ideig fogok élni azért rohanok ennyire. Még az utazásaim során is jellemző volt ez rám. Emlékszem mi volt Indiában. Munka miatt utaztam ki Delhibe egy hozzám hasonlóan pörgős lánnyal. Majdnem beleőrültünk, amikor siettünk volna, az üzletfeleink, pedig kedvesen mosolyogtak, leültettek, teát és ételt hozattak, és nyugalomra intettek minket. Emlékszem kinevettek minket, nem mondták, hogy buták vagyunk, de éreztem az elnéző mosolyuk üzenetét.Hihetetlen számomra, hogy mennyire nem vettem észre akkor sem, hogy valami nem stimmel azzal ahogy én élek, csak arra gondoltam, hogy Ők ilyenek. De a nyaralásaim is hasonló roham tempóban zajlottak, mindig menni, menni, minél több mindent látni, ki tudja mikor jövök erre újra. Tudom, hogy ezután ezt biztosan máshogy fogom csinálni. Igenis leülök a tengerparton, elmerengve a messzeségbe,csak a tengermorajlását hallgatni, akár órákig. Igenis hanyatt fogok feküdni éjszaka a sivatagban,elmerülök a csillagos ég végtelenjében, akár órákig. Hallgatva a bennem lévő csendet. Nem azt a kis hangot, amelyik azt mondja, kelj fel, siess, rohanj, lemaradsz. Nem maradok le semmiről. Az egyetlen amit veszíthetek, ha rohanok, a most. A MOST valósága, azok a pillanatok amik léteznek. Ma már képes vagyok elcsípni a pillanatot, amikor elkezdem túlpörgetni az agyamat, hogy jaj mi lesz akkor, mennyi mindent kell elintéznem, hány felé kell rohannom, elég lesz e a pénzünk hónap végéig, mi lesz ha mégse? Akkor szépen elengedem az aggódó hangot a fejemből. Nem, nem azt mondom, hogy nem kell tervezni, és csak élni bele a "vakvilágba". Tervezni lehet, és sokszor szükséges is, de ha kész a terv, utána nem kell aggodalmaskodni rajta, ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztük azzal sincsen semmi baj. Minden jól van, ahogy van. Ami van. Nem pedig ami lesz. Hisz az nem létezik. Ma ott tartok, hogy ez sokszor sikerül. Fejlődöm.