Tomboló ego-m és a Facebook

Egom, a kis huncut, felismerve, hogy a mindennapi életemben egyre jobban függetlenítem, magam tőle, viszont még nem vagyok elég éber, hogy észrevegyem amikor ő ural, találta magának egy megfelelő terepet arra, hogy kiélhesse magát. Tette mindezt olyan jól, hogy észre se vettem, De most jól rajta kaptam ám. Nem mondom, hogy bánom, vagy szégyellem, mert mosolygok. Mert túléltem közben, egy két megingással, a választási csatározást például. Sok embernek csalt mosolyt az arcára, és voltak nagyon vicces pillanatok is. Miközben egom élte a maga kis szerepét, olyanná váltam mint egy terített asztal. Emberek jöttek, magukkal vittek ezt-azt, de itt hagytak cserébe mást. Picit aggaszt, azonban, hogy miután rajta kaptam milyen trükkel fog előállni legközelebb. Nem azt mondom, hogy most el fogok tűnni, de biztosan intenzívebb lesz a figyelmem ezen a terepen is. Viszont hálás vagyok, hogy nem figyeltem eléggé, mert eközben megszabadultam azoktól a köteleimtől amik az elmúlt nyolc évben egyre szorosabban fonódtak körém, a lélegzésem és a létezésem akadályozták.
Igen is szabad önfeledten bolondnak lenni, akkor is ha a mosolyommal mások nem tudnak mit kezdeni. Nem fogok soha többé szomorú arccal járkálni, csak azért, hogy más fájdalma belőlem tudjon táplálkozni. Én boldog vagyok, mindenkinek annak kellene lennie. Ha én ezért tehetek bármit megteszem, de nem akarok azért boldogtalanná válni, vagy magamat boldogtalannak tettetni, mert másnak úgy könnyebb. Igen bolond is vagyok kicsit, na jó lehet nagyon, ahogy mindenki más is az. Nem vagyok, se jobb, se rosszabb, több se, kevesebb se. Ember vagyok.

Legyen gyönyörű, vidám és boldog napotok :)

Nem vagyok mindig buddha

Tetszik nekem ez a megfogalmazás, lehet már túl sokat is használom, de így van :)
A bennem zajló változás, ami egy folyamat, kezd egyre önműködőbbé válni. Legalábbis én nem feltétlen tudom megfogalmazni, hogy most teszek e éppen ezért valamit, de leginkább úgy érzem, hogy nevezzük bárhogy, Isten, Univerzum, Fent, de valami más nálam sokkal nagyobb erő vette kézbe az irányítást, ami ellen én semmit nem teszek :)
Amikor Sveatesnél ültem, kérdeztem, őt, honnan fogom tudni, hogy jó úton járok. Azt mondta, bár őt idéznem pontosan mindig nehéz, hogy amikor a helyes úton járok, akkor az olyan lesz, mintha semmi akadály nem állna az utamban, ha azt látom valami sehogy sem akar sikerülni, akkor pedig tudhatom, hogy nem az a jó irány. No, ezt most, jól leegyszerűsítettem, de a lényeg benne van. Mostanában kezdem tapasztalni miről is szól ez. Valóban abban a pillanatban amikor egy döntés szikrája megszületett bennem el kezdtem kapni a megerősítő kis jelzéseket. Történtek velem mostanában olyan dolgok, amiket a "régi" életemben fájdalmas csalódásként és mélységes támadásként éltem volna meg. Amikor arról írok, hogy nem vagyok mindig buddha arra gondolok, hogy ez a dolog képes volt kibillenteni abból a boldog tudatos állapotból, amiben éppen voltam, vagyok. Komolyan fájt, és felzaklatott. Egészen addig a pillanatig amíg fel nem tudtam magamban oldozni azt az embert aki ezt tette velem, azzal, hogy megértettem a benne mélyen zajló érzelmeket, amik miatt ezt tette. Lehet ebben az is segített, hogy ő nem egy idegen, ezt nem tudom. Azt is pontosan tudom, hogy régen ez az eset ezerszer jobban megviselt volna, és szomorú, csalódott, elkeseredett lettem volna miatta sokáig.
Ez a történet összefügg azzal is, hogy régóta érzem mást szeretnék csinálni amit eddig. Imádom a munkám, szeretem azokat az embereket akikkel dolgozom, és azokat is akikkel találkozom. Sokat adunk és kapunk. De mégis érzem, hogy mást kellene tennem, azt érzem, valahol legbelül, hogy más az út. Írtam már arról, hogy leckém a bizonytalanságtól való félelmem, egyáltalán a félelmeim, az agyam apró kis szörnyszülöttjei. Már az haladás, hogy tudom, az agyam játéka ez :) Ekkor pedig jön a támogató erő, és minden nap megerősít benne, hogy jó az irány, ne féljek.
Erről beszélek amikor azt mondom minden rendben van :)
Az élet jó ahogy van.
Boldog vagyok és majdnem buddha :)