Kezdőként, egy kezdő csoport 5 órájába csatlakoztam be, Ők már a gyakorlatsor 4-5 eleménél tartanak. Az oktatás a Sapientia lélekgyógyászati központban van, hasonló emberek, hasonló energiái, és kristályok rezgései között. Az oktató Kőhegyi Károly egy nagyon jó kisugárzású, igazán klassz humorú ember. Izzadtam. Figyelni a lábra, kézre, jobb és bal oldalra, a szájpadláshoz támasztott nyelvre, és összeszorított " fenékre". Miközben ez egy energetikai gyakorlat. Hát nem mondanám, hogy ment. De életemben talán először, ez egyáltalán nem zavart. Nem zavart, hogy mit szól az oktató, a többiek, nem szégyelltem a bénázásaim. Csak arra figyeltem, hogy minél jobban megtudjam csinálni a különböző gyakorlat részeket. Az energetikai részéből semmit nem éreztem még át. Gondoltam. Úton haza, vezetés közben, azon gondolkoztam mit meséljek majd Nektek. Akkor visszagondolva arra a 60 percre jött a felismerés, hogy mennyire OTT voltam. Sosem sikerült még így elkapnom ezt az élményt, hogy milyen amikor jelen vagy, a most-ban vagy. Ez az volt. Csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy mozdul a kezem, a lábam, mikor mi következik, egy pillanatra se jött be semmilyen gondolat az agyamban. Boldog vagyok :)
Reggel egy álom emlékével ébredtem. Gyönyörűséges kianit rudakkal és palákkal álmodtam.
A kianit hatása ránk:
Ez a kő a solár és a szívcsakra érintkezési pontjába kapcsolódik be (gyomorszáj). Ez a diana örvény, mellyel az élet édességét élhetem meg. De ez az az örvénye a solárnak, amely blokkol, és fordítva kezd el pörögni, ha megijedek, vagy félek. Amikor blokkol, lezárja a kapcsolódás révén az egész szívcsakrát. Fizikai szinten a szív megbetegszik. A disztén, mint egy varázsló lép bele ebbe a folyamatba, és olyan szinten támogatja meg a bátorságomat, hogy a helyére kerülnek érzelmi kilengéseim. Igazából átvilágítja őket és kiderülhet, hogy maga a probléma parányi csak nagy árnyékot vetett. Beleépül a folyamatba és segítségével ráébredhetek, hogy mindaz, amitől félek mennyire nyomorít meg engem. Megadja az erőt, hogy szembe szálljak vele. Teszi ezt olyan mértékben, hogy nem ugrik össze a félelemtől a gyomorszáj, sőt tovább ösztökél szembenézni vele, megkérdezni tőle, mire tanítasz engem. Hatalmas szívcsakra nyílás lesz belőle, mert feldobog a szívem és nagy sóhajtok között megkönnyebbül lelkem. Ezt a terhet letehetem, ha szembe merek nézni vele, ha a félelmeket kioldoztam. Másképp nem teszi meg helyettem, ezt a munkát is nekem kell elvégeznem, akkor felszabadul solárom, másképp tekinthetek a világra, sőt önmagamra. Mivel megtisztultam helyreáll logikus gondolkodásom. Átértékelődhet valóság meghatározásom, felfogásom. Egy új világ tárulhat fel nekem, és mert megnyílik a szívem, az elfogadásnak olyan új horizontja tárul ki, amit addig nem is képzelhettem. Igazi kalandokban lehet részem. A megértések csodái történhetnek meg velem. Azután a kő tovább vezet, mert ha megnyílt a szívem az megnyitja a torokcsakrát, a szellemi tudatosság alsó síkját. Ezzel pedig szembesülök hazugságaimmal. A torokcsakra az őszinteség, igazság, rend csakrája, és bizony rendet rakhatok magamban. Horizontom tovább tágulhat, mert átvilágítja gondolataimat, megláthatom torzulásukat. Segítségével kijavíthatom őket. Felismeréseket hoz, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Amit gondolataimmal kibocsátok magamból azt kapom vissza. Teremt olyan helyzeteket, hogy sírva nevethetek, de felfakadhat a jókedv is. Magamat nem veszem véresen komolyan, mert birtokomban van a tudás, hogy mindent megváltoztathatok. Ebben a hatalmas munkában igazi támogató, bíztató, erőt adó. Ösztönöz a haladásba, elvihet akár a megvilágosodásba. Igazi társ a munkában. Segítségével megtisztultam és kiegyensúlyozódtam segít fenntartani ezt az állapotot, megnyitja a kommunikációt elsősorban önmagammal.
Kianit, a közvetítők köve
kianit
A kianit magas alumínium tartalmú, oszlopos kristályokban növekvő szilikát.
Spirituális szemszögből a tiszta, selymes fényű, mélykék, búzavirágkék és fekete árnylatok jelentősek. Előfordul narancs, zöld, rózsaszín, szürke és fehér színekben is.
Magas rezgésű kristály, könnyed, ragyogó energiával bír.
Mihály arkangyalhoz kapcsolható és a 33-as számhoz.
Az intuíció, függetlenség, tisztaság és hagyományosan a közvetítés köve. A magasabb rezgéstartományba irányuló meditációs munkát, multidimenzionális kommunikációt megkönnyíti, a kapcsolatot stabilizálja. Összehangol, egyensúlyt teremt.
A mágneses energiák érzékelését fokozza.
Éjszaka viselve kihat az álmokra is, ez különösen a macskaszem hatású kék kianitra jellemző.
A fekete kianit tulajdonságai szinte teljes hasonlóságot mutatnak a fekete turmalinnal, éppen olyan hatásfokkal zárja magába a terhelő energiákat.
A kianitot hagyományosan nem tisztítják, de a kvarcokra jellemző tulajdonságai miatt ez szerintem megfontolandó. A charoithoz hasonlóan számos törmelékkristály van forgalomban, de az igazi hatás érdekében érdemes egy szép darabot medálba foglalva viselni.
A kianit halmozottan Nepálban és Tibetben fordul elő, ami nem feltétlenül arányos a kitermelés adataival.
A leírás forrása: Link
Ma a nyakamban egy kianit medál lóg, hogy emlékeztessen.
Később majd szeretnék több információt megosztani Veletek itt a kövekről, és azok hatásairól, ehhez majd megpróbálom megnyerni Nektek egy általam nagyon tisztelt emberke segítségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése